Prológus

első naplóbejegyzés

Kedves Naplóm!

A nevem Megan Pierce, tizenhét éves, Brooklyn-i tinilány vagyok. Ez az első naplóm, s azon belül is az első jegyzetem. Furcsa ez nekem, mert ez előtt sosem jegyeztem fel a napjaimat. De hát, egyszer ezt is el kell kezdeni. Az emberek többsége azt gondolja rólam, hogy átlag emberek átlag életét élem, van, aki azt hiszi, egy elkényeztetett ficsúr vagyok, tökéletes élettel. De a valóság nem ez.

1997. október 27-én születtem, Nyugat-Virginiában. Édesanyám és édesapám üzletemberek voltak, és mindent megadtak nekem. Lehetett volna olyan életem, amire mindenki vágyik, de mégsem így alakultak a dolgok. Hogy miért? 2000. október 18-a volt az a dátum, ami mindent megváltoztatott. Charlestonban hatalmas vihar támadt. Fákat tépett ki a földből, és kocsikat sodort el - legalábbis az újságok, és a túlélők ezt mondják. Én még kicsi voltam, így semmilyen emlékem nem maradt azon estéről. Anya és Apa meghaltak, én viszont nem. Csupán szerencsém volt. Több millió ember vesztette életét aznap a városban, s a túlélő, akkorra már árvává vált gyerekeket egy Brooklyn-i árvaházba szállították, így kerültem én is ide. Senki nem fogadott örökbe, s így, tizenhatodik életévem betöltésével nem is reménykedem benne. Hiszen minden idetévedt pár habos-babos, cuki kisbabákat visz, nem egy macerás, könyvmoly tinédzsert.
Nem panaszkodom az életem miatt, mert hiszem, hogy minden okkal történik. Az én tündérmesém így van megírva. Bár elszomorít, hogy a szüleim nem élnek, de nem ismertem Őket igazán, így nem tudom, mit is vesztettem.
Az árvaház tele van jólelkű, gyermek nélküli asszonyokkal, akik annak szentelték egész életüket, hogy az anyátlan, s apátlan csöppségekre vigyázzanak. Én vagyok, e helyen a legidősebb, de mindenkivel nagyon jól kijövök, főleg a kisebbekkel.
Nos, most ennyi lennék, hiszen későre jár már, nekem pedig aludnom kell. Holnap ismét előkapom eme kis füzetet, s teleírom az elkövetkezendő nap eseményivel.

Megan Pierce
-2013. október 10.-